Hévíz szívében, a tófürdőtől 400 m-re található új, wellness, fitness, gyógyszállodában várja Önt a Hotel Európa Fit. A 236 szobás exkluzív mediterrán hangulatot árasztó légkondícionált épület 2000 májusától várja kedves vendégeit egyedülállóan széleskörű és magas színvonalú szolgáltatásaival.
Hévíz Magyarország legjelentősebb egészségturisztikai központja. A város jelentőségét a világon egyedülálló gyógytavának köszönheti. Az itt található 4,4 hektár területű tó a világ legnagyobb melegvizű tőzegfenekű gyógytava, amelyet egy 50 hektáros védőerdő ölel körül. A tó vizét geotermikus energia melegíti. A víz hőmérséklete a nyár nagy részében 30-35 oC-ot is eléri és télen sem csökken 22 oC alá. A gyógyvíz elsősorban mozgásszervi betegségek esetében fejti ki kedvező hatását. A több tízezer évvel ezelőtt feltört víz csodatevő hatását már a római korban felismerték, de gyógyfürdővé csak 1795-ben gróf Festetics György, a terület birtokosának kezdeményezésére alakították. Akkor építették az első fürdőkórházakat a tó fölé, azóta működik orvosok közreműködésével a fürdő, ekkor jelent meg az első ismertetőfüzet a tóról.
Szállodánk 236 klimatizált szobával (egyágyas-, kétágyas-, összenyitható-, mozgássérült- és apartszoba, senior apartman, dohányzó és nemdohányzó szobák ) várja kedves vendégeit. Mindegyik szobához erkély vagy balkon tartozik , káddal/zuhanyzóval, hajszárítóval, széffel, telefonnal, műholdas televízióval, minibárral felszereltek. Több szobában közvetlen internet-csatlakozási lehetőség áll vendégeink rendelkezésére.
A kellemesen töltött nap után elfogyasztott vacsora egy kalandos utazás a gasztronómia világában. Büféasztal kínálatunk tartalmazza a tradicionális magyar konyha ízeit, vegetáriánus és Zala megyei regionális ételeket, amelyek mellett a nagymama házi süteményeit is megkóstolhatják.
Kellemes hideg előételeink után, amelyek egyáltalán nem szokványosak, kóstolják meg tradicionális leveseinket. Ezután következnek az egyben sültek, amit frissen tálalunk Önöknek. Minden este kínálunk egy tipikus balatoni halételt, illetve egy magyarosabb jellegű főételt. Esténként egy vegetáriánus fogást mindig találnak büféasztalunkon. Természetesen a fantáziadús köretek sem hiányoznak választékunkból.
Salátabüfénk két részből áll: a tradicionális magyaros, ecetes savanyúságokból és a frissen elkészített leveles salátákból, friss zöldségekből, amelyekhez rafináltan ízesített önteteket, eper- és málnaecetet, tökmagolajat és más különlegességeket kínálunk. A somlói galuska házunk specialitása. Süteményeink szezonnak megfelelő gyümölcsökből készülnek. Nagymama jól bevált receptjei alapján készült édes finomságokat is mindig megtalálják desszertbüfénk kínálatában. Konyhafőnökünk és csapatának specialitásai, illetve az ételekkel ízben harmonizáló borok teszik teljessé napunkat.
A mozgás és utazás kedvelőinek elég a programpulthoz fordulnia. Sport és program animátorok gondoskodnak arról, hogy ki-ki meglelje a kedvére való foglalatosságot. Vendégeinknek számos ingyenes szolgáltatás áll rendelkezésére: Naponta reggeli torna és vízigimnasztika a speciális súlyzók segítségével, tartásjavító torna és streching. Vállalkozó szellemű vendégeinket várjuk a reggeli futásnál és a Power Walking-on is. Ingyenes fitness tanácsadásunk után már mindenki tudja a használni a fitness termünket, amely egésznap a vendégek rendelkezésére áll. Az aktívan kikapcsolódni vágyókat várja a biliárd és a tenisz. A kicsik is feltalálják magukat mivel a szálloda gyermek és családbarát, ezt igazolja az animációs szoba, a játszótér, gyermek medence és a bármikor igényelhető gyermekfelügyelet. Kívánságra tenisz- és lovasoktatást is szervezünk. Nem csak a borbarátokat várja ingyenes borkóstolónk hetente, ahol a badacsonyi tájegység borait és borkülönlegességeit kóstolhatják meg. A következő napi vacsorát egy magyaros est keretén belül cigányzene teszi még hangulatosabbá.
Rekreációs központunkban élményfürdő, belső-külső úszómedence, tavasztól őszig Acapulco-pool 270 m2-es vízfelületével várja a vendégeket, pezseg a whirlpool, csalogat a gyógyító termálvizes medence. Egészségünk megóvását segíti elő a szaunázás is, amely rendkívül jótékony hatással van a testre, szellemre és lélekre egyaránt. Finn szaunák, gőzfürdő, infrakabin, tepi-caldarium és frigidarium közül választhatnak vendégeink, valamint szolárium is segíti a könnyed kikapcsolódást.
Élményfürdőnk minden igényt kielégít: nyak- vállmasszírozó, úszógép, fekvő és álló vízsugár szolgálja a kellemes felüdülést. Nem csak a melegebb hónapokban úszhatunk ki a kinti medencébe, ahol a 28 fokos vízben a fürdés mellett a nap sugarait is élvezhetjük. Télen fedett uszodánkban hódolhatunk az úszás örömeinek. Ha pedig kimerültünk az aktív mozgásban, a whirlpool pezsgő vize biztos felfrissülést ígér. A gyógyulni vágyók kikapcsolódhatnak gyógymedencéinkben, amelyet a híres hévízi gyógyvízzel töltünk. Acapulco pool csobogókkal, sziklaszigettel, különböző élményelemekkel, 0-150 cm-es vízmélységével ideális víziparadicsom a gyermekes családok számára.
Szállodánk bankett részlegén konferenciák, meetingek, treningek, workshopok, magánjellegű rendezvények számára tudunk színvonalas helyszíneket biztosítani. Eltérő nagyságú, jól felszerelt, összenyitható termeink különböző létszámú csoportok befogadásra alkalmasak. A rendezvények szüneteiben konyhánk bőséges választéka nyújt gasztronómiai élvezeteket akár egy kávészünet, akár komplett főétkezés keretében. Konferenciavendégeinknek külső és belső programok színes választékával állunk rendelkezésére, az előadások után élményfürdőnk, terápiánk, szépségintézetünk szolgáltatásait vehetik igénybe a pihenni, kikapcsolódni vágyók. Kívánságra műsorszervezést is vállalunk.
3 ÉJSZAKÁS PÜNKÖSDI HOSSZÚ HÉTVÉGE HÉVÍZEN AJÁNLAT:
Érvényes: 2011. június 10-13.
3 éj szállás félpanzióval - bőséges vitál büféreggeli- és vacsora magyaros és nemzetközi ételekkel, diétás-, reform- és kímélő ételek nagy választékával, délben ízletes hazai levesek, változatos animációs programok felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, üdvözlőital, az uszoda- és szaunarészleg korlátlan használata, gyermekjátszó, játszótér és fürdőköpeny használat.
Az esti jó hangulatot a Zserbó duó biztosítja, sztárvendég Szulák Andrea!
Pünkösd szombatján különleges borélményben lehet része, a Hotel Európa Fit vendége lesz Gere Attila villányi borász. A vacsora alatt a vendégek megkóstolhatják az általa főzött ízeket, a Szulák Andrea koncert után pedig Gere-borokból álló kóstolóra várja vendégeit a szálloda.
Saab tesztvezetésben lehet része a sebesség megszállottjainak szombaton és vasárnap, Saab 9.5-ös vadonatúj modellek érkeznek a szállodába.
Ár: 59 900 Ft /fő /3 éj
10% előfoglalási kedvezmény április 30-ig!
Az előfoglalási kedvezmény az április 30-ig beérkezett foglalásokra érvényes, amennyiben a csomagár 30%-át a foglalást követően
1 héten belül a szálloda bankszámlájára átutalja. Az előfoglalási kedvezmény csak a teljes árat fizető vendégekre vonatkozik, más kedvezményekkel nem vonható össze. A befizetett előleg lemondás esetén nem téríthető vissza, időpont módosítás viszont lehetséges.
Az alábbi csomagárak ünnepi időszakokban nem érvényesek.